Baráti körünk 1997. december 8-án alakult meg a bánrévei Általános Művelődési Központ (ÁMK) segítségével. A megalakuláskor taglétszámunk tizenkét fő volt, de már rendelkeztünk 4 fő túravezetővel. Rövid de eseménydús múlttal rendelkezünk, erről szeretnék néhány mondatban írni.
Ha kedveled a természetet és a barlangokat, és emiatt gyakran jársz Miskolcon, akkor lehet, hogy találkozunk is a lillafüredi kempingemben, ahol azt is megvitathatjuk, hogy hogyan lehet efféle fotókat készíteni.
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark várja Önt és kedves családját a Bükki Nemzeti Park mellett,. Itt nemcsak az állatkert állatait és növényeit csodálhatja meg, hanem kirándulni, túrázni is lehet. Igény szerint szakvezetéssel is szolgálunk látogatóink, csoportjaink számára
A Magic Dance Team 2005.november 10-én alakult Kiss Gábor vezényletével, tagjai Kiss Barbara és Kádas Noémi. Időközben kiderült, hogy Noémi a próbákat nem tudja összeegyeztetni a tanulással, így kivált a csapatból. Helyére Ladesz Flóra került.
Ingyen hozunk és viszünk benneteket az egyetem egész területéről, valamint az Avasról a bulibusszal, hogy az utazssal se kelljen foglakoznotok. Rendezvények lebonyolítása melegétel biztosításával 80-főig, étkezési igény nélkül 400 főig.
A Miskolci Nemzeti Színház öt játszóhelyével igazi nagyvárosi "színházkomplexum", amely a nézők széles rétegének legkülönbözőbb igényeit is képes kielégíteni.
A Miskolci Bábszínház amatőr együttesként alakult meg 1986-ban Korzsényi Tibor bábszínész kezdeményezésére. A Csodamalom név az együttes akkori játszási helyének, a Fábián-malomnak neve alapján vetődött fel és a mai napig meg is maradt.