A Balla Bútor Kft. 1992-ben alakult. Kezdetekben, 4-5 fős kisvállalkozásként. 1998-ban kezdtük el a lengyel Black-Red-White bútorgyár termékeinek forgalmazását, mely Európa egyik legnagyobb bútorgyártó cége. 2001. január 01-től a gyár kizárólagos importőrei lettünk Kelet-Magyarország 7 megyéjében. Mára már 70 főn felüli az alkalmazotti létszám, nagykereskedésünk több mint 60 kiskereskedőt szolgál ki, és 25 Balla Bútor üzlet van az értékesítési területünkön.
Két fő profillunk egyedi bútorok tervezése, kivitelezése, valamint antik bútorok felújítása, illetve antik stílusú bútorok készítése igény szerint. Munkáink során mindig törekedünk arra, megrendelőink elképzelését maximálisan megvalósítsuk. Bízunk abban, hogy referenciáink az Ön tetszését is elnyerik majd és mihamarabb Önt is megrendelőink körében üdvözölhetjük.
Cégünk már 8 éve foglalkozik belga, holland és francia bútorok importjával. Főként használt bútorokat forgalmazunk, de vannak bőr ülőgarnitúráink és egyéb kiegészítőink, amik újonnan érkeznek.
Cégünk profilját három éve bővítettük bútor kis- és nagykereskedelmi tevékenységgel. Első üzletünk Miskolcon a Cora Hipermarketben nyílt közel 800 nm-en.
Egyedi elképzelés alapján is, illetve helyszíni felmérés után készítjük el bútorát. Fa-, rattan, kovácsoltvas, kárpitos bútorok és konyhaszekrények széles választékával várjuk vásárlóinkat.
Cégünk minőségi beépíthető háztartási gépek forgalmazásával is foglalkozik, melyek korszerű design-ú hosszú élettartamú, kedvező árú, egyszerűen és könnyen kezelhető készülékek. Szakmai tapasztalataink alapján teljes körű szolgáltatás nyújtunk garanciával, az Ön kényelmét és igényeit szolgálva.
Vállalkozásomat 1982-ben indítottam, eleinte anitk bútorok és órák restaurálásával, késöbb a 80-as évek vége felé kerámia dísztárgyak és figurák gyártásával foglalkoztam. A 90-es évek közepétől egyedi bútorok és cserépkályhák készítésével foglalkozom.
A konyha a lakás legbonyolultabb helyisége. Elengedhetetlen tehát az igények átgondolása, a körültekintő előkészítés és tervezés. Mindez sok időt és energiát vesz igénybe. Ehhez nyújtunk Önnek segítő kezet konyhastúdió minőségben.
Célszerű gardróbra van szüksége? Legyen minden kéznél a konyhában és mégis ízléses, szép berendezések vegyék körül a mindennapokban? Ezt így mind együtt? Megtalálta a megfelelő partnert!
Miskolcon 400 négyzetméteren, a budapesti üzletben pedig nem kevesebb, mint 200 négyzetméteres területen tekinthetik meg a szebbnél szebb bútorcsodákat, kifejezetten szolid áron, az átlagkeresetűek pénztárcáját megcélozva!
Klasszikustól a modernig, gobleintől a hálószobáig, fenyőtől a bőrig üzletünkben mindent megtalál! 3000 négyzetméteren óriási kínálattal, kedvező árakkal várjuk kedves vásárlóinkat a város legkülönlegesebb bútoráruházában!
Az áruk megbízható konstrukciójára, a gyártáshoz alkalmazott alapanyagok minőségére, a környezetbarát technológiára garancia, az eredeti célpiac: Anglia
Trópusi fából készült tömörfa étkezőgarnitúrák, rattan bútorok, teakfából készült székek és egyéb egzotikus bútorokkal várjuk minden kedves vendégünket. Legújabb üzletünk: HAJÓS Köztársaság tér 1., Tel:30/303-3842